Karácsonyi és újévi magyar szentmisék
rendje
a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.
Leszállott, hogy felemeljen minket
Egy sötétbőrű kis fiúcska ragyogó szemekkel bámulta az
utcai árust. Színes léggömböket eregetett az ég felé. A köréje sereglett
gyermekek, jövendő kis kliensei gyönyörködve szemlélték a szép fehér, sárga,
kék léggömböket, amint ezek szépen, lassan szálltak az ég felé, egyre feljebb
és feljebb, míg teljesen eltűntek a tiszta, magasságos égen. Közben a kis
sötétbőrű fiúcska kíváncsian várta a fejleményeket. Arcán izgatott nyugtalanság
látszott. Majd hirtelen odalépett a léggömb árushoz és megkérdezte: „Bácsi,
ha egy léggömb fekete színű lenne, ugyanúgy felszállna az égbe, mint a
többi"? Az árus rögtön megértette a dolgot. Szelíden mosolygott. Elővett
egy fekete színű léggömböt, felfújta, elengedte, és az szépen szállt az
ég felé. Aztán hozzáfűzte: „Nem a léggömb külső színe a fontos, kis barátom,
hanem a léggömb belseje, a belső, ami az ég felé viszi". A kis fiú boldog
volt, örömtől repesett a szíve.
Nem vallásosságunk külsőségei, színes formái emelnek az
ég felé, hanem „az, ami bennünk van", a belénk oltott Lélek, az isteni,
a belső, a tiszta és őszinte lélek, a bensőséges és igazi önátadás Istennek:
Isten, akinek szállást adunk szívünkben. Az autentikus keresztény magatartás
isteni magasságokba emel, míg teljesen elmerülünk Istenben és egyesülünk
vele.
*
Áldott karácsonyi ünnepeket
és boldog új évet
kívánunk ÉRTESÍTŐnk minden kedves
Olvasójának!
Frohe Weihnachten und ein gesegnetes
neues Jahr!
Herausgeber – Szerkesztő és felelős kiadó: Dr. Cserháti
Ferenc plébános
Impressum – Kiadó: Ungarischsprachige Katholische Mission
– Magyar Katolikus Misszió
Anschrift – Cím: D–81925 München, Oberföhringer Straße
40.
Telefon – Tel.: 089 / 98 26 37 – 8; Fax: 98 54 19; E-mail:
ukm_muenchen@yahoo.de
Internet – http:// www.erzbistum-muenchen.de/ungarische-mission
Kedves magyar testvéreim!
Ezen a karácsonyon, az új ezredév kezdetén, bizony aggodalommal
vagyunk eltelve, mert úgy látszik, hogy az emberi gonoszság félelmet és
rettegést akar kelteni az emberiségben. Nem is olyan régen Amerikát rázta
meg egy olyan szörnyű tragédia, amit más világrészek, mi magyarok is, már
megtapasztaltunk az európai világháború és forradalom éveiben, mégpedig
hosszú éveken, hónapokon át, és nagyobb kiterjedésben. Mindez figyelmeztet
minket arra, hogy milyen végesek is vagyunk és mennyi gonoszsággal kell
szembenéznünk itt e siralom völgyében. De ugyanakkor nekünk keresztényeknek,
és a magyar keresztényeknek már ezer éve, megvan a vigaszunk és reménységünk,
hiszen tudjuk és tapasztaljuk, hogy Isten nem hagyott magunkra, mert Szent
Fiát elküldte pontosan erre a földre, hogy elvegye a "világ bűnét" és a
kereszt botrányából a Feltámadás dicsőségébe vezessen. Az Úr Jézus tudta,
hogy mire vállalkozott, amikor azt mondta, hogy "Íme jövök, hogy megtegyem
az akaratodat, Atyám!" De értünk tette szeretetből és így történt meg az
első Karácsony. Azóta is ez ad nekünk vigaszt és erőt, ez tölt el reménységgel,
bárhogyan is rémítgetnek az Ő ellenségei minket bombákkal és Antraxxal,
vagy egyéb szörnyűségekkel. Velünk az Isten, aki nem hagy el soha, és aki
vár minket egy jobb világba, ha hozzá akarunk tartozni. – Remélhetőleg
ezek a rosszindulatú támadások nem fognak minket esztelen bosszúállásra
serkenteni, mert ezzel csak az ellenfél módszeréhez csatlakoznánk, és ez
egyáltalán nem volna keresztény magatartás. – Erre utal a Szentatya is,
amikor nem rettenve vissza a fenyegetőzésektől, élemedett korában, testileg
gyengén, de lélekben erősen, elmegy Kazahsztánba, Örményországba, Szíriába,
Görögországba, és mindenüvé, hogy hirdesse a Jó Hírt: "Ne féljetek! Velünk
az Isten! A jövő fényes, mert Krisztushoz tartozik!" – Nemrég fejeződött
be Rómában a püspöki szinódus, mely arra buzdított minket püspököket, hogy
hirdessük ezt a reménységet a ma emberének, hiszen maga Krisztus erősítette
meg; "Bízzatok bennem. Én legyőztem a világot!"
Amikor előre nézünk most a 2002-es esztendőbe, illene megfogadnunk a Szentatya másik tanácsát is: "Duc in altum", vagyis "Evezz a mélyre!". Ezt Péternek mondta Jézus, amikor az hiába halászott egész éjszaka, de most Jézus szavára mégis a mélység felé evezett, és ott csodálatos eredményt ért el. Számunkra ez annyit jelent, hogy mélyebben, komolyabban illene vennünk keresztény-katolikus elkötelezettségeinket: a vasárnap megszentelését, az Eukarisztia gyakoribb vételét, a szentgyónásban való megtisztulást, a Szentírás jobb ismeretét, mások iránti szeretetünk gyakorlását, szóval tanúságot illene tennünk a világ előtt, hogy mi Jézus Krisztus tanítványai vagyunk és az Ő életét akarjuk követni.
Arra is egyre inkább rámutatnak az otthoni és külföldi
vallás-szociológusok, hogy jóllehet sokan a magyarok közül megőrizték
hagyományos, szentistváni lelkületüket, mégis odahaza (és idekint is) kb.
40 %-a magyar testvéreinknek nemcsak hogy nem gyakorolja vallását, hanem
áldozata lett az utóbbi évtizedek szekuláris, ateista, vallásellenes propagandájának,
és nem hisz az Istenben. Nem elég csak magunkra gondolnunk, ha a jövőről
van szó, hanem valamit tennünk kell, hogy magyar testvéreinket megmentsük
a jövőt fenyegető kétségbeeséstől, megmutatva nekik az utat a reménység,
vagyis Jézus Krisztus felé, aki egyedül tudja megoldani a 21. század problémáit.
Nem sok beszédre, hanem több imádságra, engesztelésre van szükség, és főképpen
példaadásra. Mindszenty hercegprímás arra kért minket idekint is, hogy
maradjunk hűek hitünk gyakorlásához és magyarságunkhoz. Ha minden magyar
család megőrizné a vasárnap megszentelését, a szentgyónás és Eukarisztia
gyakori vételét, az imádságos lelkületet a családban rózsafüzér és egyéb
imák által, a szegények és rászorulók iránti szeretet gyakorlását, akkor
az a 40 % magyar is ráeszmélne talán, hogy hogyan kell megélnünk manapság
az ezeréves hagyományt. A hűségnek nincs nagy keletje mostanában. Éppen
ezért kellene nekünk magyaroknak megmutatni a világnak, hogy ez az erény,
mely mély hitből fakad, nem veszett ki belőlünk, és éppen így tudnánk betölteni
itt külföldön Isten adta hivatásunkat. Ne feledjük el, hogy kereszténynek
lenni ma is hősiességet jelent, mint ahogy a sajnálatos keresztény-üldözés
Ruandában, Indiában, Indonéziában, Pakisztánban, stb., mutatja, ahol vérükkel
bizonyítják keresztény testvéreink az Úr Jézushoz való hűségüket.
* * *
Ebben az évben a magyar püspökökkel ismét Rómában jártam
az "ad limina" látogatáson, és a Szentatya melegen érdeklődött ez alkalommal
a külföldön szétszórt magyarok helyzete iránt. Az Apostolok sírjánál minden
külföldi magyart belefoglaltam imámba, hogy a fenti gondolatok alapján
"megmaradjunk" igazán magyarnak. Püspöki látogatásaim során eljutottam
Franciaországba, Svájcba, és Németországba. Magyarországon részt vettem
a Mindszenty zarándoklaton (éppen tíz éve vittük őt haza Esztergomba!),
és a püspökkari konferencián. – Továbbra is Torontóban élek, itt-ott még
tanítok is, ha a szükség megköveteli, de egészségem eléggé leszűkíti a
mozgások lehetőségeit. (Az orvosok szerint rövidesen egy újabb műtétre
lesz szükségem, ezúttal a jobb csípőmet akarják kicserélni). Mivel a műtét
áprilisra van előirányozva, nem valószínű tehát, hogy a nyáron sor kerül
lelkipásztori látogatásaimra. De imáimban (és a műtéttel járó kellemetlenségek
felajánlásával) igyekezni fogom a külföldi magyarokat és minden magyar
testvérünket az Úr Jézus szeretetébe ajánlani.
Mindnyájatokat meleg szeretettel köszöntelek és boldog
karácsonyt, meg újévet kívánok minden magyar testvéremnek a mi Urunkban:
+ Miklósházy Attila, SJ
püspök