Önképzőkör, színjátszó csoport

Vezető: Fejér István (istvan.fejer@hunlingua.de)

Próbák: csütörtökönként 20:00 - 22:00 óráig az alagsori tanteremben.

A Színkör immár – kisebb megszakításokkal – több mint tíz éve működik a Misszió keretében. Ez idő alatt rövid jeleneteket, bábjátékokat tanultunk be és mutattunk be sok örömmel és lelkesedéssel és – remélhetőleg – ugyanakkora sikerrel is. Legutoljára a Juniálison és a karácsonyi ünnepségen léptünk fel. Jelenlegi csoportunkkal, amely most felnőttekből (a Hétvégi Magyar Iskolába járó gyerekek szüleiből) áll, már be is mutattunk néhány tréfás jelenetet Hans Sachs-tól és Karinthyitól, most pedig Molière darabhoz láttunk hozzá. Célunk, hogy a tanév végéig ezt a darabot is betanuljuk és ne csak Münchenben, hanem más, közeli magyar közösségeknek is bemutassuk.

A Színkör hetente tart próbákat, esténként 8 órától (jelenleg csütörtökön). Akit érdekel, az bármikor eljöhet a próbáinkra, vagy az istvan.fejer@hunlingua.de email címen érdeklődhet. Kicsi, lelkes csapatunk szívesen vesz bármilyen megerősítést.


(Archív:)

Karácsony 2003 Színkör Karácsony 2003
Színkör Karácsony 2003 #2

Színkör megdolgoztatja a közönséget   Színjátszók  

A Színkör immár négy éve működik Fejér István vezetésével, rendszeresen felléptünk nagyobb rendezvényeinken (például karácsonyi ünnepségek), de szorgalmasak voltunk évközben is. 2003. július 20-án műsorra került Karinthy Frigyes „A teknősbéka” című műve és egy pantomimjáték.

Szeretettel várunk mindenkit nemcsak előadásainkra, hanem körünkben is üdvözlünk minden pantomim és színjátszás iránt érdeklődőt (10 éves kortól)! 

Érdeklődni munkaidőben missziónkon a 98 26 37-es telefonszámon ill. közvetlenül Fejér István-nál a 900 19 817-es telefonszámon

FELHÍVÁS

Kedves szülők!
 

A színjátszó kör új darab betanulásához érdeklődők jelentkezését várja. Szeretettel fogadunk minden olyan 10 évnél idősebb gyereket, akinek kedve van a színjátszáshoz és szívesen megtanul kisebb-nagyob szerepet is. Bármilyen korosztályú kezdőt is szívesen látunk.
A színkör tagjai minden hétvégi magyar iskolai tevékenység előtt 12:00 órától 13:00 óráig találkoznak az alagsori tanteremben.

Érdeklődni vagy jelentkezni a következő e-mail címen: istvan.fejer@hunlingua.de
 

Fejér István

 

Fényképeink: